Új támogatókkal folytatódik a KÉPES program

2016.03.21
2013-ban hívták életre helyi cégek, illetve Székesfehérvár Önkormányzata a KÉPES Programot, ami azóta is sikeresen működik, és idén már a negyedik évébe lép. A példaértékű összefogás célkitűzéseként 2016-ban elkezdődik az önkormányzati fenntartásban lévő bölcsődék felújítása. Elsőként a város egyik legnagyobb, több mint száz gyermeket ellátó bölcsődéje újul meg a Szeder utcában
A KÉPES, azaz a Közösségi Értékteremtő Program – Együtt Székesfehérvárért! elnevezésű kezdeményezés célja, hogy a vállalati szféra és az önkormányzat összefogásában olyan megoldásra váró feladatok valósuljanak meg, melyek maradandó értéket teremtenek a helyi közösség számára. Az első három éves ciklus konkrét célkitűzése a megyeszékhely önkormányzati fenntartású óvodáinak vizesblokk-felújítása volt. A program keretében 8 óvoda 43 vizesblokkja újult meg, melyeket mintegy 1.500 kisgyermek használ örömmel.

A program új irányvonaláról és egyben a 2016-os év konkrét céljairól sajtótájékoztató keretében számoltak be a program résztvevői. A város életében először indul bölcsődei program, melynek konkrét célja a székesfehérvári, önkormányzati fenntartásban lévő bölcsődék szükség szerinti felújítása. A város ezen intézményeiben több olyan munka is esedékes, mely felújítások idáig nem kerülhettek kivitelezésre – a program résztvevői ezen felújítások megvalósítását, a bölcsődei környezet komfortosabbá és élhetőbbé tételét tűzték ki most célul. Ilyen célra 2020-ig nem várható Európai Uniós pályázati kiírás megjelenése.

2016-ban a Szeder utcai 7. számú bölcsőde (108 férőhelyes bölcsőde 8 csoporttal) újul és szépül meg, ahol a programban résztvevő cégeknek és az Önkormányzatnak köszönhetően egy közel 40.000.000 forintos beruházás valósul meg. A felújítás többek között érinti a bölcsőde udvarának akadálymentesítését, a sok helyen üveggel szennyezett talaj teljes cseréjét és a befüvesítését, a kiszáradt, beteg növények, fatuskók és balesetveszélyes aknák, betonelemek eltávolítását, illetve szárazságtűrő, egészséges növények telepítését. Kicserélik továbbá az udvari játékokat, az elavult nyílászárókat, kiépítenek egy motorozó-pályát, és felújítják a teraszárnyékoló rendszer felújítását és az elavult nyílászárók cseréjét. 
A felújítási munkálatokat az előző évekhez hasonlóan a Városgondnokság szakemberei végzik, előreláthatólag a tavaszi és nyári hónapokban, a bölcsőde működésének lehető legkisebb mértékű zavarása mellett. A munkálatok előreláthatóan három és fél – négy hónapot vesznek igénybe.

Büszkék vagyunk rá, hogy nemcsak életre hívtuk a KÉPES programot, hanem immár több esztendeje példaértékűen, sikeresen működik ez a kezdeményezés Székesfehérváron. A csatlakozó cégek számára fontos, hogy az általuk teremtett munkahelyeken és a befizetett helyi adón túl is részesei legyenek a város életének, és támogassák a fehérvári gyermekek mindennapjainak komfortosabbá tételét. Önkormányzatunk örömmel vállal ebben partnerséget - így tényleg egyedülálló közösségi értékteremtés valósul meg. Köszönöm minden vállalatnak, aki részt vállal a programban.” – emelte ki dr. Cser-Palkovics András polgármester. Elmondta: a város életében különösen fontos intézmények a nagyszámú munkavállalót foglalkoztató bölcsődék, hiszen a dolgozó szülők szeretik itt biztonságban tudni legféltettebb kincseiket, a gyermekeiket. Példaértékű, ha az egyes cégek maguk támogatnak karitatív célokat, a KÉPES programban résztvevő vállalkozások azonban szeretnének részesei lenni az összefogásnak, és közösen sorakoznak fel egy nemes cél mögé. A program külön értékes azért is, mert négyéves fennállásának köszönhetően immár hagyománynak tekinthető. – emelte ki a város vezetője.

A köszönet hangján szólt a sajtótájékoztatón Kertész Gabriella, a 7. számú bölcsőde vezetője. Elmondta: intézményük udvarán a fű már kikopott, a talaj sáros, vagy éppen porosodik, és visszatérően okoz kellemetlenségeket a gyerekeknek. Korábban igyekeztek önerőből, szülői összefogással elvégezni a felújítást, ám a próbálkozások kudarcba fulladtak. A KÉPES program által az udvar minden igényt kielégítő gyermekkert lesz, ahol egészséges körülmények között, hosszabb időt tölthetnek a kicsikkel.

A három évvel ezelőtti, kezdeti 10 szervezettel indult KÉPES csapat mára már 26 székesfehérvári érdekeltségű vállalatra, vállalkozásra bővült, akik az együttműködés aktív támogatói. A résztvevő vállalatok több mint 14 millió forinttal támogatják a bölcsőde felújítását. Székesfehérvár önkormányzata ezt az összeget megduplázza és a Városgondnokság által elvégzett kivitelezés során a munkadíjat is az önkormányzat finanszírozza.

Az anyagi támogatás mellett a program kiemelt eleme a szemléletformálás és az önkéntesség kultúrájának továbbfejlesztése, így a szokásokhoz híven az idei évben is megszervezésre kerül egy önkéntes nap az érintett bölcsődében, amelyen a vállalatok önkéntesei mellett az óvodai munkaközösségek, a gyerekek és a szülők is részt vesznek a tervek szerint. Az önkéntes napon olyan munkák megvalósítására kerül sor, melyek hozzájárulnak a bölcsődei környezet szebbé, rendezettebbé tételéhez.

A KÉPES program eddig is jelentős többlet értéket hozott létre az elmúlt években, hiszen az összefogás gondolatteremtő erejének köszönhetően az önkormányzat olyan munkák megvalósítását is megfinanszírozta, amelyek nem voltak napirenden.

2016-ban egy újabb jelentős együttműködés született. Az idei évben a programhoz csatlakozott Masterplast NyRt. a KÉPES program által létrejövő kapcsolatoknak köszönhetően egy közel 4.000.000 forint értékű termék adománnyal vállalta a székesfehérvári Felsővárosi Óvoda Ybl Miklós Lakótelepi Tagóvodája tetőszerkezetének szigetelését. 
A programban az idei évben részt vevő cégek:

Alba Mineral Kft., Alba Plaza, Alcoa-Köfém Kft., Alpha-Vet Kft., Brooks Instrument Kft., DENSO Gyártó Magyarország Kft., GEALAN HungaryPlast Kft., G.E.B.E. Belföldi és Nemzetközi Árufuvarozó Kft., General-Plastics Kft., Grundfos Magyarország Gyártó Kft., Hanon Systems Hungary Kft., Harman Becker Gépkocsirendszer Gyártó Kft., Hotel Magyar Király, HTM Zrt., Ivanics Kft., Klemol Kft., Macher Gépészeti és Elektronikai Kft., Masterplast NyRt., MetaloBox Kereskedelmi és Szolgáltató Kft., Mondelez/Győri Keksz Zrt., Novotel Székesfehérvár, Pannonjob Kft., Varga-Márfy Kft., Videoton Holding ZRt., VT-Arriva Kft.

Sajtókapcsolat

VT-ARRIVA Kft.

8000 Székesfehérvár, Berényi út 72-100.

Telefon: +36 22 317 575

1119 Budapest, Andor u. 27-31.

Telefon: +36 1 371 0896
E-mail: sajto@vt-arriva.hu

Facebook