Májusban 25 új MAN busz érkezik Budapestre

2015.04.10

2015-ben a főváros közlekedésszervezője, a Budapesti Közlekedési Központ által lefolytatott buszüzemeltetési közbeszerzési eljárás eredményeként összesen 75 új, klimatizált, alacsonypadlós, a legkorszerűbb környezetbarát motorral felszerelt szóló MAN Lion’s City A21 autóbusszal bővül a fővárosi buszflotta. Közülük 25 májustól több lépcsőben áll forgalomba a fővárosban: május 1-jén, 8-án és 15-én. Az új járművek a Fővárosi Közgyűlés határozata alapján Budapest déli városrészeiben közlekednek majd a VT-Arriva Kft. üzemeltetésében.

A buszflotta megújításának célja, hogy a magyar fővárosban is kényelmes, alacsonypadlós, klimatizált, a legkorszerűbb EURO 6-os, környezetbarát motorral szerelt, magas utazási komfortot nyújtó járművek közlekedjenek az elavult, környezetszennyező, magaspadlós régiek helyett. Az új autóbuszokat a VT-Arriva Kft. üzemelteti majd.
Az új autóbusz-üzemeltetési modell keretein belül forgalomba álló 75 darab szóló járműnek köszönhetően a BKK Zrt. autóbuszvonalain közlekedő állomány immár közel 65 százaléka alacsonypadlós lesz, mely nagy segítség a kerekesszékkel közlekedőknek, a babakocsisoknak, az idős utasoknak és a mozgásukban korlátozottaknak. A légkondicionált utastér a forró nyári hónapokban teszi majd komfortosabbá utasaink közlekedését. A járművekkel végzett szolgáltatásra vonatkozó keretszerződés 8+2 évre szól. Az éves becsült érték évi 7 milliárd forint szolgáltatással együtt.
 MAN busz atado

Az MAN Lion’s City A21 autóbusz

A buszok az MAN számos nagyvárosban közlekedő típusai, melyekből eddig több tízezer példány készült.
Az új buszok az EURO 6 környezetvédelmi kategóriába tartoznak, vagyis fokozottan környezetkímélők. Az utasok kényelme érdekében a járművek jobb oldala az ajtó kinyitásakor kismértékben lesüllyeszthető, valamint kihajtható rámpával rendelkeznek, ezzel megkönnyítve a mozgásukban korlátozottak számára a közlekedést.
A járműveket olyan biztonsági rendszerrel látták el, amely megakadályozza, hogy az utast vagy annak táskáját, kabátját odacsukja a záródó ajtó.
A buszok minden oldalán látható lesz a járatszám, a hátsó kijelző pedig nagyméretű lesz, ami segítséget jelent a rosszul látóknak. Belül modern, nagy felbontású TFT monitorok segítik az utastájékoztatást.
A végállomáson várakozó járművek ajtaja automatikusan visszacsukódik, ha nincs le- vagy felszálló utas. Az autóbusz ezért télen nem hűl ki, nyáron pedig nem melegszik fel.
A buszokban biztonsági kamerarendszer működik, mely a teljes utastérre való rálátással rendelkezik.

 

Új autóbusz-üzemeltetési rendszer

Az új autóbusz-üzemeltetési rendszer lényege, hogy a szolgáltatást megrendelő BKK Zrt. a BKV Zrt.-n kívül – pályáztatás útján – más magántársaságokat is megbíz egy-egy vonal vagy vonalcsoport üzemeltetésével, akiknek ehhez biztosítaniuk kell a szükséges új és környezetkímélő járműveket.

Sajtókapcsolat

VT-ARRIVA Kft.

8000 Székesfehérvár, Berényi út 72-100.

Telefon: +36 22 317 575

1119 Budapest, Andor u. 27-31.

Telefon: +36 1 371 0896
E-mail: sajto@vt-arriva.hu

Facebook